Farkas Csaba új könyveinek bemutatója

  • 2018. június 6. (szerda) 18.00
  • Móres Bárkonyha (Híd u. 6.)

 
Farkas Csaba A Balatonról, halakról, Halak a város fölött és Közelítő ház (Pelikán Kiadó) című könyveinek bemutatója. A szerzővel egykori újságíró kollégája, Ladányi Zsuzsanna beszélget, a házigazda dr. Majzik István, a Pelikán Kiadó vezetője.

Farkas Csaba tizenhat kötetes író, újságíró legújabban megjelent három könyvével ismerkedhetnek meg az érdeklődők az ünnepi könyvhét kapcsán. A könyveket az fűzi egybe, hogy mindhárom a Pelikán Kiadónál jelent meg.

A Balatonról, halakról című, tárcanovellákat tartalmazó kötet a balatoni horgászatok esős-napos-viharos világába nyújt betekintést.
A Halak a város fölött című, immár második kiadású kötetbe foglalt száz tárcanovellájának cselekménye a konkrét helyzetekből az abszurd, a szürreális — például, a címadó történet szerint, a levegőben megjelenő halak — felé vezet.
A Közelítő ház
című, ugyancsak második kiadású kötet tárcanovelláinak „hősei”, Zamfiri, illetve Thakács minduntalan már-már a halál közelségébe kerülnek, de azt — a kötet tanúsága szerint — szerencsére nem érik el…

Ajánló:
Farkas Csaba honlapja