J. Nagy László Az algériai háború, 1954–1962 (Universitas Szeged) című könyvéről a szerzővel Újszászi Ilona újságíró, az SZTE NKI közkapcsolati koordinátora beszélget.

 

Az algériai háború (1954-1962) Franciaország történetének tragikus, s egyben rendkívül jelentős időszaka. A fegyveres konfliktust a befejezését követően még harminchét évig nem háborúnak nevezték, hanem „rendfenntartásnak” vagy „pacifikálásnak”. A hivatalos Franciaország nem is nevezhette háborúnak, hiszen Algéria éppúgy, mint pl. Bretagne, a Francia Köztársaság jogilag szerves része volt, egészen pontosan „tengerentúli három megyéje”. S önmaga ellen mégsem viselhetett háborút. Ezért sokan nevezték – s még olykor ma is nevezik – „polgárháborúnak” vagy a „franciák közötti belháborúnak”. A francia parlament 1999. október 18-án rögzítette törvényben, hogy háborút viseltek Algériában.
Ebben „a furcsa háborúban” négyszázezer francia katona vett részt, az algériai felkelők reguláris hadereje alig érte el a negyvenezret, a lakosság egyharmada kényszerült elhagyni a lakóhelyét, egymillió francia pedig pánikszerűen hagyta el Algériát 1962-ben. A fegyveres konfliktus háromszázezer áldozatot követelt.
A háború súlyos belpolitikai krízist idézett elő Franciaországban: az 1958 májusi algíri puccs nyomán kialakult polgárháborús helyzetben összeomlott a IV. Köztársaság és Charles de Gaulle irányításával megszületett a ma is létező ötödik.
A háború befejeztével bizonyos értelemben Franciaország is „felszabadult” , mindenesetre „az algériai nyűgtől” – ahogy egy ízben de Gaulle nevezte – megszabadult, és a második világháború utáni korszak legsikeresebb évei köszöntöttek rá: a kiteljesedő fogyasztói társadalom a mindennapi életet, a szabadidő felhasználását forradalmasító termékeivel.

 

Ajánló:
Ferwagner Péter Ákos: Rendfenntartás, pacifikáció vagy háború? (Nemzet és Biztonság, 2010. október)

 

 

A könyvbemutató a „FRANKO – BIBLIO – FILIA Könyves utazások 2018” programsorozat része.